2015. június 8., hétfő

Kavalkád demokratikus tanulóközösség 2013-2014 - helyzetjelentés

 
2013 szeptemberében útjára indítottuk a régóta megálmodott demokratikus tanulóközösséget hét gyerekkel és három felnőtt kísérővel. A gyerekek nagyobb része (négy) óvodáskorú, kisebb része (három) iskoláskorú volt. Egy irodaépület első emeletén kaptunk helyet udvari használattal, ami sajnos nem volt ideális, és sok fejtörést okozott a nap megszervezésében.
 
A munka szüneteltetésének ellenére úgy gondoljuk, megérte a tavalyi évet végicsinálni, sokat tanultunk ugyanis a demokratikus közösség működéséről, de főleg önmagunkról. A gyerekek azóta is visszavágynak hozzánk, a felnőtt kísérők pedig egy azóta is aktívan működő munkaközösséggé kovácsolódtak.

Heti rendszerességgel megtartott gyűléseink meglehetősen jól funkcionáltak, a gyerekek fokozatosan megértették, hogy valóban döntési joguk van a hétköznapi közös ügyekről. A gyűlések konfliktusok kezelésére is alkalmasnak bizonyultak, még ha születtek olyan fájó döntések is, mint a közösség egyik tagjának eltanácsolása.

Az óvodáskorú gyerekek egy egyesületünk által kezdeményezett Rogers-típusú óvodai csoportban kaptak helyet 2014 szeptemberétől, amelynek szakmai munkájáért a Kavalkád vállalta a felelősséget a befogadó intézménnyel és két óvópedagógussal szerződve.

A demokratikus, szabad iskola álmát nem adtuk fel, de egy kicsit messzebbre helyeztük a jövőbe, és időnket egyelőre az elméleti és gyakorlati alapvetésnek szenteljük.